Sajnos ma már pakolnunk kellett, mert este vissza kell indulni Linköpingbe. Hogy ne töltsük haszontalanul a napot, az abiskoi Torneträsk tavon tettünk egy nagy sétát. Messziről olyan közelinek tűnik a túlpart, de ha az ember vándorol a nagy hómezőn, a távolság csak nem akar csökkenni. Még soha nem gyalogoltam ekkora tavon, néhol szigetek emelkednek ki, az egyikre fel is másztunk, teljesen nem lehetett, mivel a tavon lévő hó bizonyos mennyiségét a szél idefújja, és néhol a hó a fák koronájáig ér. Na ott aztán tényleg el lehet veszni!
Ez a vidék ijesztően csendes, néhol egy-egy ember feltűnik hójáró talppal vagy síléccel szelve át a tavat, de ezen kívül semmi mozgás. Csak a jég hangja néha, ahogy a hó csikorog rajta. Mivel itt egész télen át nulla fok alatt van a hőmérséklet, ezért nem kellett aggódnom, hogy beszakadhat a jég. De azért az emberben mégis ott van a félsz, főleg, miután néhol jégtáblák emelkednek ki a síkságból. Ilyenkor mindig elgondolkodik az ember, hogy vajon az honnan van ott? Azt már említettem, hogy a jég kék, ugyanígy, mikor az ember belenéz egy lábnyomba, akkor is láthatja a kék havat. Erről eszembe jutott, hogy Pressernek van egy száma: „Kék hó” Sosem gondoltam, hogy ez valós, csak fantáziának véltem. Lehet, hogy a Presser nem is tudja, hogy a hó tényleg kék?? J „Hol van az a tél, ahol a kék hó megvan még? Kék hó…a viharaink régen széttépték.” Ott van az a tél!Lappföldön még létezik J!
Reggel vakító napsütésre ébredtünk, színtiszta kék ég. Mesébe illő a havas táj ebben a fényben. Mivel megnyitották az utakat Narvik felé, ezért útnak indulunk a hófödte hegyek és a varázslatos tájon keresztül Norvégiába. Ezt azt hiszem receptre kéne felírni depresszió vagy bármilyen betegség ellen. Erre nincsenek szavak és a fényképek is csak töredékét adják vissza az igazi látványnak, érzésnek, amit ott útközben átél az ember. Láttam már gyönyörű havas hegyeket az Alpokban, a Kárpátokban, de azt kell hogy mondjam ilyen tiszta, tündöklő fehér hóval borított természetet még sehol.
Ahogyan kanyarogtunk a hegyek között, egyszer csak elértük a fjord csücskét. Itt kicsit melegebb idő fogadott. Csak bámultuk a fjordot körülölelő hegyeket. Mivel még nem értük el végcélunkat folytattuk utunkat.
Narvik sokak szerint nem egy igazán szép város. Természetesen én sem az ipari negyedéért rajongok. Ez a hely egyébként nagy kereskedelmi kikötő város, pl. a kirunai vasércet innen szállítják hajóval tovább a föld egyes pontjaira. Ha viszont az ember nem erre részletre koncentrál,észreveheti, hogy a város rendkívüli környezetben fekszik, körülölelve hegyekkel és a fjorddal. Ha valaki kicsit is szerencsés, minden nap lenyűgöző panorámában lehet része otthonról, az ablakból. Mindenképpen fel akartunk mászni a hegyre, aminek a lábánál fekszik Narvik. Hamar megtaláltuk az utat, ami eleinte egy sípálya mentén vezetett. Őrület, az egész hegy egy óriási síparadicsom, bármerre megy az ember mindenhol összekötőpályák találhatók, és ha valaki helikpterrel megy fel a hegy tetejére az 1200m magasból csúszhat lefelé, több kilométeren keresztül! Nem kevés síelővel , snowboardossal, szánkózóval találkoztunk. Nem csoda!Iha ilyen környezet veszi körül az embert, szinte lehetetlen otthon ülni és nem kimozdulni. Nem véletlen, hogy az ottani gyerekek, alig látszanak ki a hóból, de úgy csusszannak a síléccel, mintha azzal születtek volna. Nem mondom, el bírnám viselni mindennap ezt a látványt.
Hihetetlen színek, fények, tisztaság. Azt hiszem India után ez a második legnagyobb élmény életemben. Nem összehasonlítható a két dolog, talán annyiban, hogy a természet mindkét helyen nagyon érintetlen. Igazán vad, óriási, félelmetes erővel. Nem felejtem el azt az, amikor tényleg megijedtem, mert a szélvihar rángatta a faházat és ijesztően fütyült egész éjjel!
Mivel ma reggel napsütésre ébredtünk, elhatároztuk, hogy elmegyünk Kirunába és ha lehet kutyaszánozunk. Hamar találtunk egy elég jó helyet, ahol még a kutyák felszerszámozásban is segítettünk. 11 alaszkai husky és malamut keverék kutyát fogott be a vezető a szán elé. Hihetetlen barátságosak ezek a kutyák, végre kiélhettem kutya hiányomat, agyon simogattam az összeset! Majd öten a szánkóra ültünk és indult a túra. Haláliak, ahogy nagy örömükben futnak, majd egyszercsak mintha mi sem történt volna lecövekelnek. De hallgatnak a gazdájukra és egy-egy vezényszóra azonnal vágtatnak is tovább. Néhol megrázó élményben volt részünk, mivel a terep egy része meredek volt és a hómobilok lépcsőszerűen vályták ki az utat, ezért ezeken a helyeken csak úgy pattogott a szán. A tökmagok kicsit összerázkódtak a fejünkben! 13 km után egy Számi sátorhoz értünk, ahol a tüzet raktunk, teát melegítettünk és kicsit pihentünk. Ezek után a csapat járművet cserélt és mi hómobilon folytattuk utunkat visszafelé. Na ez nem semmi ám!! 150 lóerő!! Majd levitte a fejemet a szél!! Vigyázni kell, mert nagyon érzékeny szerkezet és nagyon könnyen 70-80 km/h sebességre lehet gyorsítani J!! A mai napra is megvolt a kellő adrenalin mennyiség!! Miután „kiszáguldoztuk” magunkat, visszamentünk Kirunába, hogy résztvehessünk a vasércbányába vezető túrán.
540 méterrel a föld felszíne alatt tett ki minket a busz. A bányának 300 kilométernyi útja kanyaroglent a föld alatt eddig már 1045 méteren járnak a fúrásokkal. Ez egyébként a világon az egyik legjobb minőségű vasérc, eddig már 45 millió tonnát bányásztak ki. Egy érdekes dolog viszont aggasztja a lakosokat, mégpedig az , hogy a bánya miatt a városnak arrébb kell költöznie! Már vannak terveik, hogy hogy szállítják el a műemlék értékű épületeiket, igaz sokan kételkedve állnak ehhez, amit nem csodálok! Tényleg érdekes volt odalent, a nap 24 órájában halad a munka az év 365 napján. Minden nagyon szervezett, rendezett, rengeteg ember foglalkoztatnak, és az sem mellékes, hogy az államháztartás a bevételének majdnem felét a bányának köszönheti! A túra végén mindenki felmarkolhatott egy adag „pelletet” (ez magnetit és hematit keveréke), szóval viszek szuvenírtJ!
Mivel Abiskoba visszaérve még mindig éreztünk pár fel nem használt kilométert a lábunkban, ezért a Torneträsk tó mentén még tettünk este, sötétedés után egy sétát. Azt hiszem ez volt a legjobb választás. Hogy miért? Este 10 körül olyan aktív északi fényeket láttunk, hogy nem hittünk a szemünknek! Teljesen csillagos volt az ég, és pont a göncölszekéren át hasított keresztül egy óriási zöld fénycsóva, majd kisebb spirál és függönyszerűen kavargó szintén zöld fények vibráltak mindenhol! Szinte az egész eget beborították! Hihetetlen érzés volt!! Komolyan ez fantasztikus látvány, beleborzong az ember, ha látja, annyira varázslatos és sejtelmes!
Ma reggelre a havazás alábbhagyott, de a szél még mindig nagyon erősen és kitartóan fújt. Tervünk, hogy átmegyünk Narvikba, Norvégiába, erre a napra ugrott, mivel lezárták a hegyi utakat a rendkívüli időjárási viszonyok miatt. A turista információban megérdeklődtük, mita ajánlanak, és végülis Björklidenben kötöttünk ki, kb. 10 km-re Abiskotól. A nagy szél ellenére nekivágtunk gyalog egy hegyi útnak, amin a hómobilosok száguldoznak nap mint nap. Ez járhatóbb, mint bármilyen más út, mert a járművek kicsit letapossák az utat. De erre a napra ez sem volt nagy segítségünkre mivel a szél percek alatt betemette ahómobil által vágott ösvényt megint friss hóval. Így nem volt könnyű 7-8 kilométeren keresztül gyalogolni a néhol combtövig érő hóban. Délutánra azt hittem halláskárosult leszek, mivel a szél olyan hangosan fújt, van egy pár felvétel az útról, hihetetlenül fütyül a szél. A másik félelmetes dolog, hogy egy-egy sziklán olyan erővel söpört végig a szél, hogy szinte kapaszkodni kellett, le ne fújjon.
A végeredmény olyan képek, ahol mindenkinek egyszerre csukva van a szeme és nem a véletlen miatt! Néhányunknak még rá is fagyott a hó a szemöldökére, szempillájára J!
Nagy nehezen felküzdöttük magunkat elég magasra, majd mivel már semmit sem láttunk a kavargó hótól, úgy döntöttünk, hogy elindulunk lefelé. Ez meglehetősen könnyebb és élvezetesebb út volt. Szinte végig csúsztunk gatyaféken, vagy gurultunk J! Mivel nem volt elég erre a napra a mozgásból, ezért még megkerestük az abiskoi folyó kanyonját. Víz nem látható most benne, ha van is az fagyott illetve több méteres hó borítja. De nagyon szép látvány, ahogy a szél a havat formálta a folyómederben.
Az este megint egy szaunázással fejeződött be. Illetve nem teljesen, mert ahogy kiléptem a hóba szauna után és az égre pillantottam, valami fényes mozgást láttam a csillagos égen. Tudtam, hogy eljött amire vártunk…és abban a pillanatban a fényes pont egyre nagyobb lett, majd zöld fénnyel vibrálva spirál alakban kavargott az égen! Az Aurea borealis, vagy magyarul sarkifény. Eszeveszetten üvöltöttem a többieknek, hogy jöjjenek azonnal. Egy finn öreg bácsi is kiszaladt. Azt hitte repülőt látok, mert neki az ám a ritkaság! „Jaa, északi fény! Höhö, én már észre sem veszem!” Na, mindegy nekem ez óriási élmény volt, látni ezt a varázslatos égi jelenséget. És ez még nem minden!!
Szerdán egy 4 csehből és 3 szlovákból álló csapattal felkerekedtünk és autóval elindultunk a sarkkörön túlra, Svédoszág legészakibb városába Kirunába. Már Stockholm körül nagy megelepteésben volt részünk, az autópályán egyszercsak egy vadul integető rendőrre lettünk figyelmesek, mindenki lassított, de mi még nem láttuk a nagy ijedelem okát. Majd hirtelen két kamion között egy óriási jávorszarvas hátsója villant fel, szegény eszeveszetten próbált menekülni az autók közül, végül sikerült megtalálnia a kivezető utat, egy laza szökkenéssel átugrotta a 2 méteres kerítést majd eltűnt a bozótban.
Mióta itt vagyok még az állatkerten kívül nem láttam jávorszarvast. Ez az állat egyébként „svédicum”, minden suvenir tartalmaz minimum egy „älg”-et (ez a svéd neve). Ja és a szarvasos kresztáblákon is ez az állat van! :)
Ahogy haladtunk felfelé, a hőmérséklet úgy kúszott egyre jobban lefelé. Uppsala vonalától pedig a hó mérete nőtt, a városokban hihetetlen méretű hódombok szegélyezik az utakat, egy pisilés alkalmával sikerült egy ilyenben elvesznem majdnem.
Hajnali öt körül értük el a sarkkört. Valamiért nagyon érdekes érzés fogott el. Odafent északon minden olyan csendes, érintetlen, néha majd 100 km-t autózik az ember és sehol semmi élet jele, nem ám benzinkút! Szerencsénk volt és teljesen tiszta volt az ég felettünk így mikor felkelt a nap, gyönyörűen keresztül világított a fenyőfák rengetegén, majd ahogy feljebb ment úgy tette élettel telivé a tájat.
Fél kilenckor végre elértük első állomásunkat Kirunát. A város az ottani vasércbánya miatt kezdett kiépülni a 20. század elején. Így a legérdekesebb a bánya,a mi egyben a világ egyik legnagyobb vasércbányája. De erre majd még visszatérek! Kiruna, mint a többi svéd kisebb város, nem egy nagy látványosság, teljesen egyszerű. A tőle kb. 4km-re fekvő Jukkasjärvi viszont annál érdekesebb, mert itt található a híres-nevezetes Jéghotel.
Minden jégből van és ha valakinek van elég pénze akkor aludhat is ott. Bár ez nem tudom kinek éri meg, mert egy éjszaka az 2700 SEK, azaz kb. 80.000 HUF,-5 fok van bent és még fűteni sem fűtenek J! De megnézni mindenképp megéri, minden évben nyár végén újraépítik, és mindig mások a dizájnerek. Rengeteg érdekes stílus található meg a különböző szobákban. Vannak olyan szobrászok is akik életükben nem láttak még havat és mégis eljönnek ide, hogy ötletüket „jégbe öntsék”. A jeget egy a közelben lévő folyóból szerzik, ami olyan tiszta, hogy inni lehet belőle. Ez a jégen is látszik, semmiféle szennyeződést nem tartalmaz, teljesen átlátszó szinte és ami megdöbbentő, hogy kék! Hihetetlen! Több órán keresztül csak jártuk a szobákat, gyönyörködve a különböző szögből, sejtelmesen megvilágított szobrokban, jégbútorokban. A jégbárnál ért a legnagyobb sokk, kiderült, hogy gyártanak teljesen egyszerű jégpoharakat és exportálják! Ez ám az üzlet, eladni a jeget! Ez olyan, mint a „Titanic coctail”, jég, víz és egy kis só! De vannak hülyék, akik megveszik J!
Miután kigyönyörködtük magunkat és jól átfagytunk, elindultunk szállásunkra, Abiskoba, ami kb 100 km-re fekszik Kirunától. Ez Svédország egyik legszebb és legnagyobb nemzeti parkja, ennek a területén található a legmagasabb hegy is, a Kebnekaise. Mire Abiskoba értünk az időjárás gyökeres fordulatot vett és olyan hóvihar tört ki, hogy az orrunkig sem láttunk. Ilyen erős havazást még életemben nem láttam. Szerencsére a szállás már a közelben volt , így csak pár méteren kellett megküzdeni a viharral. Mint a mesében, szállásunk egy kis faház volt. Kicsit szűkös 9 embernek, de végülis elfértünk. Mivel jól elfáradtunk a hosszú utazásban és nem kevéssé átfagyva érkeztünkmeg, ezért azonnal felavattuk a szaunát. Persze a 90 fokból rohantun ki minden kör után -15 fokba a friss hóba megfürödni. Ez ám az élmény, a hosszú élet titka J! Sajnos erre az estére le kellett mondanunk a sarkifényről. Egész éjjel olyan intenzitású szél és havazás volt, hogy mozgott a faház, minden széllökésnél, reggelre meg úgy kellett majdnem kiásni az autót a hóból!
