Ma délután waterloo-i felfedező útra indultam a két cseh jóbarátom társaságában. Első utunk az egyetemi campusra vezetett. Kicsit hasonlít a svédországi egyetemi környezetre, alacsonyak az épületek, és minden nagyon modern. Van egy olyan épület, ahol minden a diákok kényelmét szolgálja. Bank, fodrászat, kozmetika, gyógyszertár...éttermek, minden megtalálható itt. Ezenkívül egy információs pult, ami a nap 24 órájában nyitva van. Na ilyen még a svédeknél sem volt. Van egy olyan épület, ahol pihenni lehet, és egy óriási tévén filmeket nézni, ha valaki elfáradt a sok tanulásban. Szinte minden épület nyitva van hétvégén is. Amúgy most tudtam meg, hogy Észak-Amerika legerősebb egyeteme a waterloo-i. Nem lenne rossz tényleg kapni valami kutató munkát itt. Ja, és ha már ott jártunk, elmentem és megkerestem a Dixon prof. irodáját, aki a lazac immunrendszer kutatós munkát ajánlotta. Még Chilében van. Szegény, rossz lehet neki, ennyit utazik...
Az egyetemről egy parkon keresztül egy olyan elméleti fizikai kutató intézet mellett mentünk el, amit a Stephen Hawking hozott létre.Nemrégiben 6 hetet töltött itt az univerzum kialakulásának kutatásával kapcsolatosan.
A parkban először találkoztam itt tartózkodásom óta igaz kanadai ludakkal. A kacsákkal együtt bandáznak a parkokban. Ami még meglepő volt, hogy itt annyi mókus van, mint otthon veréb kb. Mindenhol ugrabugrálnak, vannak feketék, barnás-szürke és szürke színűek. Ja és a jól ismert csíkos hátúak. Nagyon aranyosak, egészen közel merészkednek az emberhez.
A parkok után a King's street irányába orientálódtunk, ahol a fiatalok minden féle szórakozóhelyet megtalálhatnak. Éttermek, mozik, boltok, klubok és persze az "alkohollelőhely". Itt is, mint Svédországban, csak speciális boltokban kapható alkohol. Természetesen szombat délután tele volt emberrel. Találtam magyar borokat, szekszárdi vöröset, meg Unicumot :).
Ma viszont már tényleg boszorkánnyá változom. Megyünk vakami óriási halloween bulira. Itt egyébként ma mindenki különböző őrült maskarákban mászkált az utcán...

Egy kis knédli: "kis mértékben gyógyszer, nagy mértékben orvosság"

Tegnap reggel hála az előző esti Chucke Cheese-s akciónak kellemes gyomorrontásra ébredtem. Ez csúcs, még Indiában sem kapott el a dögvész ilyen hamar :)! A nap felét ágyban töltöttem mert lázas is lettem. Bármennyire igyekeztem, hogy reggel boszorkánynak öltözve megjelenjek egy  póknak öltözött apró talpú társaságában a halloween partyn, nem jutottam el végül az ovis buliba. Nem baj, majd hétvégén bepótolom, remélhetőleg nem óvodások társaságában, a buli hiányomat :D! Délután Heather elvitt  Waterlooba, ahol Lukas és Wocas már javában gyúrta egy holland és egy kanadai társaságában a cseh knédliket. Mire a konyhába értem már várt is a jéghideg mézes kanadai sör is. Igazából úgy érzem ez a kombináció, a sör, knédli, párolt káposzta, sülthús kombináció cseh módra rendbetette a meggyötört gyomromat. Egy kanadai pár  és egy indiai (delhi-i) Agi nevű srác csatlakozott még a társasághoz. Nagyon jó volt megint ennyi különböző nemzetiségű ember között lenni. Néha nem árt az embernek, ha fogja magát és lelép a már megszokott környezetéből. Igaz, mindent meg lehet unni egy idő után. A lényeg az, hogy képesek legyünk változtatni és érdekessé tenni a saját életünket. Néha nem könnyű a változtatás, alázatot, önfeláldozást is követel. De megéri. Valamit végül mindig nyer az ember!

A valóság

A mai nap kicsit elviselhetőbb volt, valószínűleg annak köszönhetően, hogy sikerült végre normálisan aludnom, igaz már fél 5-kor felébredtem. Meg is ijedtem ettől, úgyhogy gyorsan vissza is aludtam. Ma elvittük a Gibsont egy óvoda előkészítőbe. Itt 2 óra alatt többféle dolgot is csinálnak és minden időben szabályozott, hogy mettől meddig játszhatnak ...stb. nem rossz, nem erőltetik, hogy 15 percnél bármire is hosszabb ideig figyelniük kelljen.
Két óvónéni szerű foglalkozik velük, meg van egy nagymama, akinek a családom nem tudta a nevét eddig, én viszont kiderítettem. Állítólag valami tv showban is ugyanígy hívnak egy nőt...ezt ez a nagymama közölte velem. Mondtam, hogy nekem még véletlenül sem ismerős. Van a csoportban egy hiperaktív kissrác...szerintem Taigetosz pozitív...de azt mondják már fejlődött. Amúgy elég okosak, betűket tanulnak, meg számolnak, írni kezdenek, pedig csak 3 év körüliek. Fura neve van az összesnek, néha az sem tudom fiút, vagy lányt takar-e a név. Éppen Halloweenre készül itt mindenki, úgyhogy az előkészítőn is ennek megfelelően szellemeket, tököt meg boszorkányokat ábrázoló mindenféléket csináltak a gyerekek. Kicsit ez is túl műanyag nekem, minden előregyártott, nagy fantáziát nem igényel egyik feladat sem.
Azt hiszem a mai nap estéje adta  a végső döfést. Mondogatták délután, hogy egy olyan helyre megyünk, ahol a felnőttek is játszhatnak. Esküszöm lövésem sem volt, hova mehetünk. A Chucke cheese nevű hely egy olyan  szórakoztató központ, ahol minden villog, zenél, mozog, sípol, és nagyon nem kell agytrösztnek lenni, hogy bármelyik játékot használni tudja az ember. A legnagyobb  agymosás. Jó sok pénzért zsetonokat vesz az ember, amiket bedobál a játékgépekbe, amiből a feladat nehézségével nem egyenes arányban kap jutalom jegyeket, amit utána beválthat pontokként valami játékra. Az egyetlen ügyességet igénylő játék a kosárlabda meg egy másik labdás játék volt. A többi helyen gombokat kell nyomogatni, meg lőni. Aki epilepszia hajlamos, ne is menjen ilyen helyre, én is majdnem sokkot kaptam. Az egész család elvonult ide, sőt Heathernek két barátnője is  ott volt, mindenki játszott. Potom 120 dollárt hagytak ott, több , mint 20000 forintot...höhö, de legalább ettünk rendes kaját, rengetegféle salátát. Bevallom kopogtak a szemeim, mióta itt vagyok alig ettem. Ők még betoltak pár pizzát, én addigra rosszul lettem. Szerintem itt a saláta is műanyag...a McDonalds kaja után van ilyen érzésem. Most már értem mitől ekkorák itt az emberek.
Szóval ez a valóság. A csillogó-villogó, mézes-mázas, juharszirupos, túlméretezett valóság.
Az emberek egyébként nagyon nyitottak és kedvesek. Mindenkivel szóba lehet elegyedni. Mindenki segítőkész. Az eladók nem világfájdalommal az arcukon szolgálják ki az embert. Ez azért nagyon pozitív! Igazából ezen a furcsa, túl modernizált, műanyag  világon csak nevettem, hiszen láttam már filmekben. de azért élőben más. Itt minden az emberek szájába van rágva, nem kell nagyon gondolkodni semmin, minden olyan egyszerű, könnyen elérhető...egy európai számára bizonyos szempontból ez egy lebutított világ. Most már tényleg kíváncsi vagyok az egyetem milyen lehet!!!

Na jó éjt, megyek aludni...reggel 8-kor már boszorkány maskarában kell sorakoznom...a Gibson meg valami pók lesz. Itt mindenki megőrült...???

"Gibson is soooo cuuuute" :), avagy hogy nyávognak a kanadaiak...

Azt hiszem akkor konstatáltam, hogy tényleg Kanadában vagyok, mikor reggel a redőnyt felhúzva egy sárga iskola busz állt meg a ház előtt. Pont egy juharfa mellett, amin a Halloweenre készített töklámpások lógnak. Bevallom, az utazás előtt nem igazán foglalkoztam a gondolattal, hogy egy gyerekre kell majd vigyáznom, napi 8 órában. Most viszont villámcsapásként ért a felismerés. Kicsit meg is ijedtem. Nem elég, hogy annyi az újdonság, hogy csak kapkodom a fejem, még egy gyereket is a nyakmba varrtak :D. Szerencsére itt van még az előző bébiszitter, Danielle. Manitobából jött, és már 5 éve ezt csinálja. Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy lehet ilyen hosszú ideig mindig valamilyen családnál élni. Tulajdonképpen nincs magánélete. Ez nem olyan , mint egy 8 órás munkahely, mert onnan haza lehet menni. Itt meg az ember ott marad a "munkahelyén" egész nap.
Nagyon máshogy működik itt minden. Mintha egy filmbe csöppentem volna. Egyrészt ismerős, másrészt pedig olyan idegen!
Ennek a kis Gibson gyereknek annyi játéka van,hogy bármelyik játékbolt megirigyelné. Az udvaron a homokozóban csak 56 darab autót számoltam meg...Ja, egyébként egy teljes mászókája van, csúszdával, meg fallal, amin mászni lehet, ja és persze hinta! Több könyve van , mint a szüleinek, bármelyik könyvtár jól járna vele. A szekrények tele vannak kajával, a hűtő is majd szétrobban. Mindenből annyit felhalmoznak, mintha félnének, hogy másnapra elfogy. Ennek ellenére értelmes kaját nem nagyon esznek napközben.  A gyerek délben általában sültkrumplit, vagy tésztát, meg a mekiből jól ismert chicken mcnuggets-et eszi. Mindezt azzal próbálják kompenzálni, hogy bármilyen évszakban bármilyen gyümölcsöt az asztalra tesznek. Most pl. málna, görögdinnye..."tipikusan" ősszel termő gyümölcsök :P. Szerintem rengeteg édességet esznek és nem fogyasztanak ebédre nagyon meleg kaját. Mikor az anyuka, Heather hazajött délután, berakott a mikróba egy műanyag lefóliázott dobozt és pár perc múlva gőzölgő, íncsiklandozó illatú brokkolikrémes tésztát varázsolt elő belőle. Gundel Bélabácsi is megirigyelné...Szóval jó sok a műanyag kaja!
Hihetetlen, hogy a háznak minden négyzetméterén valamilyen gyereket szórakoztató kütyü van. Minden zenél, vagy világít, vagy ehető. A kád és a wc is földszintesekre van méretezve, mintha az oviban lennék. Ott voltak törpe wc-k :D! Szóval sokkoló... és arról még nem is írtam hogy beszélnek a gyerekekkel. Mindenki magas frekvencián nyávog, a filmekből ismert affektálással. Mindent hatszázszor megköszönnek, és napi 80-szor mondják, hogy "I love you". Minden "cute", "sweet", "fancy", (aranyos, cuki, édes, vicces...stb.). Szerintem kicsit túl sokat foglalkoznak a gyerekkel. Néha neki is szüksége lenne arra, hogy egymagában eltologassa a kis autókáit, vagy bármit. Az is igaz viszont, hogy nem beszélnek csúnyán a kicsikkel, soha nem emelik fel a hangjukat, csak max. határozottabban kérik őket valamire. Mindig elmagyarázzák, hogy miért kérik őket arra  amire. Szóval van pozitívum is :)!
Na ennyit mára...hulla vagyok!

Kanada

Megérkeztem Cambridge-be otthoni idő szerint reggel 5-kor. Holnaptól egy 3 éves, Gibson nevű kisfiúra fogok vigyázni.  Kissé hulla vagyok, de jól ment minden az úton. Még a határon is simán beengedtek, igaz 4 ellenőrzésen is átestem, végül egy fekete fickó adta meg a pecsétet az Immigration office-ban. Meglepetés ért, mert mikor leaszálltunk, 17 fok volt este 9-kor.  Az úton egy  BME-n kutató manussal ültem Amsterdamtól Torontóig. 

Amsterdamig meg egy beszélgetős nénivel. Majdnem lerohadt az agyam, egyfolytában böködött, és szóval tartott, én meg a repüléstől mindig kómás vagyok, szóval nehezemre esett összpontositani :). A reptérre a kisfiú apja jött ki elém, Gus. Szociológiát tanít egy egyetemen, nagyon jó humora van.

Nagyon kedves a felesége is, Heather,  és a kis Gibson is haláli, csak picit szerintem el van kapatva, este 12-kor még nem alszik!!!. De aranyos, barátságos nagyon, azonnal hívott, hogy megmutassa a játékait...stb. Az első észrevételem rögtön az volt, hogy itt minden minimum 2-szer akkora, mint otthon. A mosógépben simán elférnék én is, és mellette áll egy ugyanakkora szárítógép is. Mindkettő ultramodern, épp, hogy csak kávét nem főznek. A gáztűzhely másfélszer akkora, mint az otthoniak, de hogy minek? Hiszen ugyanúgy csak négy lap van rajta, az edények pedig nem nagyobbak. Külön tanfolyamot kell végezni szerintem ahhoz is, hogy az ember egy ilyet beüzemeljen, ráadásul minden Farenheitben van megadva, ezt főleg külön élmény fejben átszámolgatni Celsius skálára.  A hűtőket is szintén arra méretezték, hogyha valaki hullát rejteget, ne kelljen félni, hogy kilóg egy kéz vagy láb. Hosszú volt ez a nap...és még itt véget sem ért. El sem hiszem, hogy itt vagyok. Kell még pár nap, hogy valóban elhiggyem. :)