2011. április 12., kedd

Egy éves kételyek...menjetek!

Szinte hihetetlen, de az idő egyre kellemesebb. Úgy látszik a tavasz tényleg itt van. Mindenkinek jobb láthatóan a kedve is. Egy ilyen szép napon egy emailt kaptam a professzortól, hogy ráérek-e egy találkozóra. Természetesen azonnal sejtettem, hogy van valami híre számomra. Mivel éppen a laborba igyekeztem, előtte útbaejtettem az irodáját.
A hír nem villanyozott fel. Másodszorra is visszautasították a mukavállalói engedély igényléséhez szükséges munkearő piaci bírálatot is. az indok az volt, hogy nekem, mint külföldinek, sokkal többet kellene fizetnie, és az adók is magasabbak utánam. A prof hiába győzködte őket, hogy nekem a kevesebb is bőven elég, nem engedtek a dologból. Így most véglegesen eldőlt minden. Haza kell mennem. Őszintén szólva a nem kellemes hír ellenére is egy óriási kő gördült le a szívemről. Végre legalább valami biztossá vált. Hónapokig őrlődtem bizonytalanságban, aminél kevés őrítőbb dolgot ismerek. Most legalább tudom, mi vár rám. Annak ellenére, hogy eleinte, mikor bele gondoltam abba, hogy még egy évet maradnom kell, kicsit megijedtem..., de azért lassacskán szoktattam magam a gondolathoz, és végül felkészültem arra, hogy maradok. Aztán most hirtelen minden  "megoldódott". Nem vagyok elkeseredve, hiszen nem állt meg az élet így sem. Mikor kijöttem Kanadába, számoltam azzal is, hogy lehet, hogy ez nem fog összejönni. Nem érzek csalódottságot, hiszen mindent megtettem az ügy érdekében. Az egész ittlétből megpróbáltam kihozni a legtöbbet, amit tudtam. Szerintem nem sikertelenül:)! Egy percét sem bánom, és ez a lényeg. Na meg hogy tapadjon a bélyeg...
Egy ilyen utazásnak nem mindig csak az az értelme, hogy az ember milliókkal térjen haza, meg elmondhassa, hogy hiper-szuper pozíciója volt egy munkahelyen. Itt a szerzett ismerettségek,  ismeretek, és tapasztalatok is jelentenek annyit...sőt!Élni egy helyen, az több, mint olvasni vagy hallani róla. Az biztos, hogy úgy mint Svédország után, most is jó adag bátorságot gyűjtöttem megint. Ez most egy ideig majd megint kitart. A lényeg, hogy az ember, ha meg is ijed a nehézségektől, képes legyen a tapasztalatai segítségével úrrá lenni rajtuk, és menni előre. Én soha nem mondtam, hogy nem félek a nagy  lépésektől. Egyszerűen izgalmasnak találom a kihívásokat. Ennyi.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése