Ciller on the way: Elora

Mivel a napfény olyan csalogató volt a mai nap folyamán, hogy vétek lett volna nem kihasználni minden percet a melegben, így elhatároztuk, hogy Tim, az egyik kanadai srác, tanácsára hallgatva, ellátogatunk az Elora nemzeti parkba. Igazából sok fogalma nem volt a helyről, csak az, hogy "szép", így vaktában vágtunk neki az útnak. A parkot a hétvégére le is zárták, de ez nekünk általában nem okoz gondot. Valahogy már csak röhögni tudunk azon, hogy minket mindig olyan helyre esz a rossebb, ahol nincsenek emberek rajtunk kívül. Most azért mászkált egy-két család arra, de nem kellett agyontaposnunk egymást. Maga a park egy óriási kemping is egyben. Nyáron rengetegen lehetnek itt. Nem is csoda, hiszen a hely tényleg fantasztikus. Mindenhol fenyőerdők, kis tavak, illetve patakok. Néhol egyébként, ahol árnyék van a nap nagy részében még, mindig hó, illetve jég borít mindent. Utunk egy nagy folyón át vezetett, ami felett egy beton hídon lehetett a túlpartra eljutni. Most, hogy a hó olvad, magas a vízállás, a víz szinte elérte a híd alját. Itt csináltunk néhány "ugrálós" képet, szokásunkhoz híven, majd továbbálltunk.

Már a park bejáratánál mindenhol jelzések figyelmeztettek arra, hogy valami veszélytől óvakodni kell. Viszont az a szó, ami a lényeg lett volna, sajnos mindannyiunk számára ismeretlen volt. Csak tippeltünk kilétére. Olyannyira ismeretlen volt a "Gorge", jelentése, hogy következetesen csak George-nak hívtuk. Igazán kíváncsiak voltunk, pontosan, mit is jelenthet, és mitől kell annyira óvakodni. Aztán rájöttünk: A folyó egy óriási kanyonon át vágtat, szeli ketté a vidéket. Ijesztő, ahogy hirtelen egy mély szakadék tátong az út mellett. Egy, a folyót átszelő hídról epdig termetes jégcsapokat, jégfolyásokat találtunk a kanyon sziklás falán. A túlparton szinte még mindent hó borított, illetve ami sokkal rosszabb, vizes jég, így elég óvatosan kellett közlekedni, mivel a vidék, elég dimbes-dombos volt errefelé. Több helyen is a fák között, a kanyon széléig lehetett merészkedni, így a folyóra csodálatos látvány nyílt. A hely kiváló volt éneklésre, természetesen a "nagyfolyóvizecsendesenfolyik" kezdetű éneket az összes indiánra és Nagy Manitura gondolva elénekeltem. A tettemet egy kamera rögzítette is.

Sajnos a kanadai tél eléggé szűkre szabja a lehetőségeket, ami a kirándulást illeti. A majdnem 8 hónapos jeges hideg, és a rengeteg hó miatt nagy túrákat nem igazán lehet tenni. Gyalogoltam néha órákon át -25 fokban, de azért az annyira nem kellemes. Az ember mostanra tényleg éhezi a meleget, és a színeket, mivel egész télen fehérbe és szürkébe burkolózik minden. Még sosem mondtam ki, de most tényleg meguntam kicsit a havat.