2011. április 2., szombat

Niagara

Bizony, ide is eljutottam végül :). Annak ellenére, hogy már a kiutazásom elején terveztem, hogy ellenőrzöm, nem szikkadt-e még ki, végül csak most került sor az mustrára. Így sem volt késő, és elmondhatom, hogy a Niagara vize rendesen folyik. 
Szokásos útitársaimmal és Ruben rokonaival felszerelkezve indultunk el a Niagara Falls (Niagara vízesés)  nevű városba. Itt található ugyanis a vízesés. (Kreatívak voltak a névadók.). A Niagara-folyó a kanadai és amerikai határon húzódik, a folyó közepén van pontosan a határ. A Nagy-tavak közül az Erie tóból ered maga a Niagara-folyó, ami kb 56 km-en keresztül halad az Ontario-tó felé, majd felgyorsul, és végül a vízesésen keresztül 55 méteren át zuhan, mennydörgő hangját több száz méterre is hallani lehet. Nem véletlen, hogy maga a szó, "Niagara" mennydörgő vizet jelent az őslakosok nyelvén. Az amerikai oldalon található az Ameriaki-vízesés, a kanadain pedig a híres Lópatkó. Ez valóban nagyon látványos. Már messziről érezni az apró permetet, amint a zuhatag felverődő vize apró cseppekben száll a levegőben. A zuhatag pereménél állva pedig félelmetes erőnek lehet az ember szemtanúja. Percenként 168 000 köbméter víz zúdul a mélységbe, ha éppen magas a vízállás. A víznek olyan ereje van, hogy óriási köveket kellett a zuhatag alatt elhelyezni, hogy ne mossa ki a víz a talajt teljesen. Nagy élmény ezt látni. Az egyetlen dolog, ami csalódást okozott, az a vízesés környezete. A kanadai oldalon tulajdonképpen egy kis Las Vegas található. Tele kaszinókkal, vidámparkokkal...egyszerűen illúzió romboló. Hátat is fordítottunk mindennek, és csak a vizet bámultuk. Azért jobban örültem volna, ha nem építik be a környezetét ennyire. 
A víz erejét egyébként hasznosítják. A parton végig haladva erőművekkel is találkoztunk, ahol óriási turbinák dolgoznak fáradhatatlanul. Fentről csak az látszik, hogy a türkizkék víz, mint valami óriási csiga, fehér habokat verve forog. 
Természetesen elénekeltem az Indiánoknak tett ígéretem szerint a Niagara vize csendesen folyik...kezdetű nótát is. Erről is készült felvétel, majd egy törzsfőnöki tréningen szerintem megtekinthető lesz:)! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése