Kosárlabda az indiánok földjén

A héten Jenniék elvittek a kisfiúk, Thomas, kosármeccsére Oshwekenbe. A mérkőzések egy kanadai őslakosok által lakott területen voltak. Arrafelé rengeteg ilyen falu van, már a nevük is érdekes, Mohawk, Onondaga,  irokéz, az első nemzetek, és a hat nemzet közösségeinek falvai (Six Nations of the Grand river =a Nagy folyó Hat Nemzete). Itt minden olcsóbb általában, nincs adó az árukon, olcsóbb a dízel (160 HUF), a dohány. A kormány támogatja az őslakosokat. Sőt, nem régen bevezették, hogy aki 50 %-ban indián, annak az egyetemi tanulmányok is ingyenesek. Gibsonra, az előző család legkisebb "aprótalpújára" is érvényes ez a törvény, mivel Gus, az apja 75 %-ban Ojibwa  törzsbeli.

Érdekes volt látni igazi indiánokat. Mindenhol faragott totemek állnak a házak előtt. Sajnos képet nem tudtam készíteni, mert többnyire az autóból láttam mindent. A meccsek helyszíne egy iskola volt, aminek diákjai többnyire erről a környékről származnak, igaz sok a fehér is közöttük. Az iskolában minden angolul, és a helyiek nyelvén van kiírva. Az előtérben óriási illusztrációk díszítették a falakat, különböző legendák részleteit ábrázolva a festményeken.

A meccset nézve rájöttem, hogy én is pont 11 éves voltam, mint Thomas most, mikor elkezdtem kosarazni. Annak ellenére, hogy nagyon sokáig játszottam, hirtelen váltam meg ettől  a sporttól. Most olyan volt, mintha soha nem is hagytam volna abba. Az emberben benne maradnak a mozdulatok, minden akciót végig követtek a lábaim, a kezeim. Érdekes érzés, van amit soha nem felejt el az ember, úgy mint a biciklizést sem.

A hét egyébként jól telt megint. Most Thomasszal is többet tudtam kommunikálni. Römiztünk egyik este, teljesen meglepődtek, hogy ismerem, mondtam, hogy ez elég alap kártyajáték, igaz ők műanyag lapokkal játsszák, nem francia kártyával. Egyébként ezt a kártyát szerintem más nem is hívja "francia kártyának" csak mi, Magyarok. Ez olyan, mint a "svédasztal". A csehek pl. így hívják, de ha egy svédnek ezt mondod, az csak tátott szájjal, és érdeklődő tekintettel néz rád :D.

Mire hazamegyek a szemem lehet hogy elferdül, annyi rizst csinál a Jennie. Sajnos az egyik legrégebbi kínais viccet, "mit mond a kínai mielőtt meghal?" (megfejtés a bejegyzés alján),  bármennyire is szeretném, nem tudom ellőni nekik. Pedig néha kedvem lenne. Főleg, mikor az edényt a szájukhoz emelve hörpölik a levest, vagy eszméletlen sebességre kapcsolva szedegetik a kis pálcájukkal a rizsszemeket, közben pedig csámcsogó hangokat hallatnak.

A gyerek egyébként, mikor Jennie a zongorához parancsolja, mindig kínaiul kezd méltatlankodni. Szerintem már csak ezért megérné megtanulni kínaiul. Ennél viccesebben sosem lehetne mérgesebb az ember. Kár, hogy írásban kevés az eszköz, amivel ezeket a hangokat vissza lehetne adni. Ezért pedig nem fogok youtube-gyanús videót csinálni, majd max. otthon élőben megmutatom.

A héten Jen szusit is készített, ami egyébként nagyon egyszerű. Én meg jól megleptem őket a nyers lazacos szendviccsel. Kicsit néztek, mikor kiderült, hogy nyersen kell elfogyasztani. Ráadásul a Szalmo Nelli néni is lesben állt, mert a nyers halon kívül még egy nyers tojás is kell bele. Eddig még túléltük, sőt én már négyszer is, mióta itt vagyok. A héten ettem wasabeet, japán tormát. Eszméletlen erős, és zöld színű. A szusiba is raknak ebből néha.

A héten hónapok óta először 0 fok fölé emelkedett a hőmérséklet, rögtön 10 fokkal is, aminek következtében a hó-hegyek olvadásnak indultak. Most minden szürke, gusztustalan, latyakos. Viszont tegnap először megéreztem a föld illatát, ahogy a házból kiléptem. A kemény mínuszokban nem érez az ember szagokat, így ez most meglepő volt. Érdekes, hogy hat ez az emberre...azonnal egy jó adag endorfint éreztem felszabadulni  bennem :).

Megfejtés: Pá rizs!