Ez a sztori nem most történt, de eddig nem volt időm leírni. Martinnak vannak nem messze rokonai, akik már kb. 50 éve emigráltak ide, illetve pontosabban Új-Hamburgba. Miután felvette velük a kapcsolatot, a család meghívott hármunkat egy nagy vacsorára. Martin még soha nem látott senkit ebből a családból, azt sem tudta, hogy 6 darab, vele közel egykorú másod unokatesója van. Az ő cseh nagypapájának volt három fiú, és egy lány testvére. A lány, Erika, kb. 43 évvel ezelőtt jött Kanadába, hozta a két fiát. Egy héten keresztül utaztak hajón, az óceánon át. Azt mondták, mikor ideértek hónapokig csak cammogott az idő. Előtte Ausztriában éltek, egy szép nagy villájuk volt. Erika férje, a mai Ukrajna területén született, és magyarul is tudott, úgyhogy az idős hölgy néhány szót nekem is mondott magyarul. Egyébként az ő anyanyelve a német, és 43 évnyi kanadai tartózkodás után a mai napig is nagyon vicces akcentussal beszél. Sőt, az olyan szavakat, amik a németben, angolban hasonlóak, azt szinte mind németül használja. A gyerekei is német anyanyelvűek, de az angolt majdnem ugyanolyan szinten beszélik, hiszen 11, ill. 14 évesek voltak, mikor eljöttek Európából. A két fiú itt nősült meg, az egyiknek osztrák, a másiknak ciprusi felesége van:), ez ám a kavalkád! Erika unokái tehát angolul, németül, és 3 közülük még görögül is beszélnek. Fantasztikus emberek, úgy éreztem magam, mintha vissza csöppentem volna az időben. Egy tanyán élnek. Már szürkület volt, mikor odaértünk. A hőmérséklet azon a hétvégén végig -16, -22 fok körül járt. Vastag hó borít arra felé mindent, és a házukat óriási fenyőfák veszik körül. Szinte az első pillanattól kezdve olyan barátságosan, kedvesen álltak hozzánk, hogy nem győztük viszonozni a kedvességüket. A ház belülről végtelenül egyszerű volt. Minden tiszta, de az idő foga, mindenütt nyomot hagyott. Az egyetlen dolog, amiben nem tudott, az a jókedv. Erika már 81 éves, mégis azt hiszem ő hahotázott a legnagyobbakat. A fiatalabb unokák nem győztek viccelődni vele. Mindegyikük nagyon tisztelet tudó volt és jó humorú, látszólag nagyon összetartóak. Egy házban nőtt fel az összes unoka, és annak ellenére, hogy ma már 3-an is közülük más városban tanulnak, még mindig odafigyelnek egymásra. Annyira sok szeretet áradt belőlük, odafigyelés, érdeklődés. Nem tértünk magunkhoz. Főleg Martin, aki a családjának egy új részét fedezte fel. Micsoda véletlen...anno mikor beadták a jelentkezést, még fogalmuk sem volt, hogy a Strauss familia nagy része nem is Csehországban él. Lukasnak is érdekes volt a találkozás, hiszen ő ismerte a Martin nagypapáját, az Erika egyik testvérét. Nekem azért volt érdekes, mert rengeteg sztorit hallottunk, az életükről, a háborúkról, meg a kezdeti nehézségekről.
Martin gyerek kora óta nem tudta, miért van a konyhájukban a falon egy fából készült, faragott kép, amire az van írva: KITCHENER. Most megtudta. Ide érkezett meg a család egy része anno 43 évvel ezelőtt:).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése