Újabb Glen Morris-élménytúra

A glen morris-i ház

Mivel Jennie, a kínai nő és családja, több napon át is igényt tart rám, most félig beköltöztem hozzájuk Glen Morrisba. A család nagyon rendes velem, valahogy még oldottabban is érzem magam, mint az előző helyen. Mondjuk érthető, itt azért jóval kevesebb a felelősségem. Egész nap a házukat kell rendezgetnem és kimosni a koszból. Látszik, hogy egy ideje nem nagyon tartja rendben senki. Jól el vannak lomosodva. Na mindegy, így legalább áprilisig kihúzom itt a melóval :D! Örülök, hogy Jennievel és Jimmel jókat tudok beszélgetni. Jim folyton az otthoni politikai eseményekről kérdez, nem is csoda, hiszen OV már az itteni, kanadai politikai lapban is megjelent. 

A udvar. A fák mögött egy kanyon,  "Nagy-folyó" medre

Kérdezte a véleményemet, el is mondtam neki, és meg is értette :). A média törvénnyel és a nyugdíjakkal kapcsolatos eseményeket nem akarta elhinni. Nem ő az első ember, aki értetlenül áll a dolgokhoz a tényeket hallva. Eleinte azt hitték, nem jól értelmezik. De mondtam, hogy nem tévednek, valóban ez történik otthon. Sajnálnak is rendesen. Jennie megállapította, hogy "jéé, ez olyan, mint Kínában". Ezt azért nem olyan jó hallani. 

A vacsorát az asztalnál ülve töltöttük, végig beszélgettünk, aminek annyira örültek, hogy majdnem örökbe fogadtak :).

Ha már ez a feladatom, hogy rendezgetek, szeretem azt a lehető legjobban csinálni. Totál elképedtek, hogy az apokaliptikus állapotokból átlátható, tiszta helyeket hoztam létre, és Jennie ki is fejtette, hogy ez a mérnöki oldalamnak tudható be. Néhány dologban hasonlóak vagyunk, egyik oldala neki is a reál, csak ő informatikát tanult anno Pekingben, de énjének másik felét mindig is  a művészeteknek szentelte. Imád rajzolni, festeni. Aki ismer, tudja, hogy ezek a dolgok, hozzám is milyen közel állnak, nem beszélve  pepecselési tehetségemről, amit Sasszem törzsfőnökként hasznosítani is tudok. Mivel Jennie a divattervezésért is odavan, egyik este valamilyen ilyen témába vágó műsort kellett vele néznem.  Azonnal hozta a papírt, hogy majd tervez nekem ruhát. Egyébként bármilyen nőt meglátott a műsorban, konstatálta, hogy én is pont ugyanúgy nézek ki. Először még hízelgett is a gondolat, aztán elgondolkodtam azon, hogy végül is nekem is minden kínai nő teljesen egyforma.

Most egyébként azt fontolgatja, hogy csinál nőknek egy tanácsadó klubbot, hogy őrizzék meg a legjobb formájukat gyerek szülés után is. Most éppen szusi főző tanfolyamot tart. Bírom benne, hogy aktív, szereti a társaságot, kicsit ugyan szétszórt, így néha ide-oda kapkod, de jók az ötletei, őszinte, jó kedélyű és az sem elhanyagolható, hogy istenieket főz. Most végre az igazi kínai kajákkal is megismerkedhetek, nem csak az otthoni, erőspistás, keményítő-túltengéses "jizse csike, öccá', haccá' " kombóval. Szeretem hallgatni, ha Kínáról mesél, vagy az életéről. Sokat beszélgettem vele erről is.Az apja egyébként nyugalmazott biológia professzor Pekingben. Kérdeztem, hogy anno mi hozta őt ide. Azt mondja, igazából nem is tudja. Most boldog, mert van férje, gyereke, de igazából sosem fogja úgy érezni magát, mintha otthon maradt volna. Megértem, az ő kultúrájából eljönni, egy ilyen elszigetelt helyre...nem semmi. 

Marley, a kutya

Sajnos itt Kanadában a kb. Pécs vagy kicsit nagyobb városok, elég unalmasak. Itt nincs igazi városközpont, ahol az ember sétálgat, körülnéz, elmegy színházba, múzeumba, koncertre. Itt olyan negyedek vannak, ahol az ember lakik, vagy vásárol. Minden szeparálva. Ha elfogy a tej otthon, itt lehetetlen elszaladni a "kisboltba". Itt bevásárló negyedek vannak, ahol viszont minden megtalálható egy helyen. Így a lakóházak környezete viszonylag sterilen marad. Az utcák szépek, rendezettek, semmi nem odavaló tényező nem töri meg a harmóniát. Nagyon különbözik európától. Azért hiányoznak a szép épületek, parkok, az az érzés, hogy bárhova gyalog is eljuthatok. Itt, ha az embernek nincs autója, eléggé korlátozottak a lehetőségek. Ezért is van az, hogy rengeteget gyalogolok, ami nem baj, mert én szeretek menni. Főleg, ha szép a környék.

Glen Morris egyébként egy nagyon pici falu, teljesen elszigetelve, Isten háta mögött 3 sarokkal. Az odavezető út szántóföldek mellet megy el, emiatt elég szeles az a vidék. A hó ide-oda kavarog az út közepén. Szerencsére az utóbbi napokban megint tiszta az ég és süt a nap, így a táj olyan fényes, hogy az ember megvakul a látványtól. Kedden találkoztunk a madarász fickóval. Épp az autójában ülve gyűrűzte a befogott madarakat. A hó egyébként most akkora, hogy Marley, a kutya, teljesen el tud benne merülni. Néha félek is, hogy nem találom meg, mivel ős is fehér, illetve inkább krémszínű. Még jó, hogy az orra fekete. Ő is olyan , mint a mi Cipő kutyánk, folyton dumál hozzám. És valami okból kifolyólag, teljesen izgalomba jön, ha megjelenek. Addig nem nyugszik, míg el nem terülhet előttem, hogy megsimogassam. Vicces fazon :)!

Thomas, a gyerkőc, nagyon elfoglalt. Folyton vagy hoki, kosár, vagy baseball edzésre megy. Jövő héten megyek velük az egyik hokimeccsre majd. Már kérdezgette, mikor nézem meg. 

Jennie azért nem örül annyira, hogy a gyerek ennyi sportot űz, így minden este rimánkodni kell neki, hogy üljön oda a zongora elé. Örülök, hogy itt is van zongora, így klimpírozhatok egy kicsit. Sőt Jennievel megbeszéltük, hogy jövő héten áldozunk a művészeteknek is, és festünk valamit. Van igazi kínai rizspapírja, és azt mondta, lefesti a nevemet kínai írásjelekkel. Kíváncsi vagyok!