Ciller on the way: Arenal vulkán és La Fortuna

MA reggel nagyon korán keltünk, mert reggel fél 6-ra jött értünk egy taxis, aki elszállított minket Monteverde központjába, ahonnan a buszunk indult tovább Tilaránba. Az az igazság, hogy az Arenal vulkán Monteverdéhez légvonalban elég közel van, viszont az út oda szárazföldön legalább háromszor annyi.

Costa Ricában a buszmegállók random módon változtatják a helyüket. Csak a véletlenen múlik, hogy az ember megtalálja azt a buszt, amit keres. A jegy eladó üzletben megkérdeztem, mikor megy a legközelebbi Tilaránba.

6 órakor, ehhez képest reggel 8-kor még ott malmoztunk a járdán ülve. Addigra már az összes utcai eb megszaglászott, az egész utca népe megbámult, a busz csak nem akart jönni. Azért végül mégiscsak eljutottunk Tilaránba. Azért az út nem volt zökkenőmentes, útközben megálltunk, és a sofőr hazament kicsit, szerintem megebédelt. Ez már majdnem hajaz az indiai sofőrre, aki éjjel megállt kereket cserélni, benzint tölteni a járó motorba, aztán még egy imádkozást is beiktatott.

Szóval a lényeg, hogy itt sem sietnek az emberek. Nekem nem is volt bajom, a két fiú viszont kicsit a szívére vette a dolgot, hogy ennyi időt töltünk a buszon. És akkor még nem is sejtették a folytatást. Tilaránban egy idős bácsikától megtudakoltam hogy lehet az Arenal laguna közelébe jutni. Mondta, menjünk Tronadora-ba, ő is odatart. Megfogadtuk tanácsát. (A bácsinak nagyon szép, érthető beszéde volt!) A busz egyszer csak a semmi közepén letett minket. Itt egy fogatlan rendőrt találtunk csak, aki nagyon készséges volt, de az ő nyelvjárásának megértéséhez már magasabb szintű spanyol nyelvtudás kellett volna. Így leginkább activityztünk megint. Annyit azért ki tudunk venni, hogy a laguna mentén ha jobbra indulunk, amerre a vulkán is van, akkor készüljünk fel a legrosszabbra. Arra felé nincs nagyon út, folyókon kell átkelni, amiken nincs híd, és iható víz meg főleg nincs arrafelé. Így a 30 km helyett, meg kellett kerülnünk az egész tavat, 70 km plusz lett belőle a másik irányból. Mivel Tronadoraba csak nagyon ritkán érkezik busz, így gyalog vágtunk neki a tó megkerülésének. Még két tinédzser lányt is megkérdeztünk, hogy szerintük is csak ez az út járható-e, de már az arckifejezésükből láttam, hogy valószínűleg igen. Nem bántam, hogy a tervünk nem jött be, mert a látvány így is lenyűgöző volt. Még azt is feledtette velünk, hogy kb. 38 fok van, és a tűző napon baktatunk hegyen-völgyön át. A tó körül egyébként általában gyönyörű házak álltak, gondozott kertekkel. Az egyikben találtunk egy kedves kaliforniai és egy holland nőt, akik megerősítették a tervünket, sőt tanácsokat is adtak. Így gyalogoltunk tovább, mígnem egy autós megállt, és a platóra mutatott. Rögtön értettünk a szóból, így a platón utaztunk tovább. Elég jól jött egy kis szél, a kanyarokban meg főleg élmény teli volt az utazás. Csak 5 mérföldön át vitt minket, és tanácsolta, hogy valahol árnyékban várjunk egy buszt és intsük le. Megfogadtuk a szavait, az első arra járó buszt leintettük, így 2 óra múlva már La Fortunába is értünk, ahonnan a vulkán nemzeti parkja megközelíthető.

A buszról leszállva, egy turista vadász csapott le ránk. Normál esetben nem bízom az ilyenekben, de elég jó ajánlatot tett nekünk, pár dollárárt szobát, és egy 7 órás túrát javasolt. Viszont 15 percünk volt a túra kezdetéig. Gyorsan lepakoltuk magunkról a cuccainkat és már jött is értünk egy taxis, aki elvitt a túra indulásához. Gyönyörű tájakon autóztunk keresztül, és végre a vulkánt közelebbről is megszemlélhettük. Útközben megálltunk tukánokat nézni. Elképesztően szépek, színesek.

A túra kezdetén már érdekes élményben volt részünk, Fabian, a túravezető egy meglepetéssel várt minket. Mégpedig egy viperával. Az egyik levélen pihent, pici volt, de nagyon mérges. Itt egyébként nem ez a legveszélyesebb, hanem a "federlance" kígyó, elég agresszív, és másfél-két méterre is megnő. Ha az megmar, akkor már tartós tejet nem érdemes venni.

A csoport már várt ránk, elég nemzetközi volt, svájciak, egy német, két litván, meg mi.A központi épület teraszán találkoztunk velük, ahol eszméletlen látvány nyílt a vulkánra és a tóra is. A vulkán kráterénél a felhők sebesen szálltak, sajnos végül betakarva hagyva azt. Így nem láthattuk testközelből ahogy kilövelli a lávát. Ez a vulkán ugyanis még igencsak aktív. Utoljára 1968-ban tört ki, óriási pusztítást végezve. Fabian nagymamája átélte az eseményeket. Félelmetes morajlások előzték meg a kitörést, sokan a kiáramló gázoktól haltak meg. Manapság is hallani néha, ahogy morajlik, éjjelente pedig tiszta időben a látni, ahogy a vörösen izzó láva folyik végig a vulkánon.

Megtudtuk, hogy Costa Ricára importálnak eukaliptusz fákat Ausztráliából és fenyőfákat Kanadából. Egy ideig olyan iramban ment az esőerdők pusztítása, hogy valami gyorsan növő fákkal pótolni kellett a veszteséget, ráadásul a fenyőt házak és bútorok építéséhez is felhasználhatják. Az eukaliptusz fa nagyon érdekes, levedli a kérgét, így akadályozva meg, hogy paraziták támadják meg.

Láttunk montezuma madarakat, nagy lógó, zacskószerű fészket építenek. Érdekes hangjuk van, olyan , mintha röhögnének fütyülés közben. Spanyolul Montezuma oropendola a neve. Oro, aranyat jelent, a pendola, pedig ingát. A név onnan ered, hogy a madár karmaival egy vízszintes ágba kapaszkodva hintázik, azaz mint egy inga átlendül, fentről le, majd vissza.

Utunk egy vízeséshez vezetett ezután, itt egy bátor svájci, felmászva a falon, bele is ugrott a vízbe. Én is ugrottam volna, de addigra Fabian már bekente az arcomat vulkanikus hamu és víz keverékével, ami kiváló sejt regeneráló hatású. Ezután 2 órán keresztül így mászkáltam, mint egy mocsári szörnyeteg, zöld arccal, még másik 2 ember szolidarított velem azért. A túra vége volt a legizgalmasabb. Egy vulkanikus termál vízhez mentünk. Az autóban kellett hagyni minden értéket, mert onnan a dzsungel közepére mentünk sötétben, és a víz mellett félő lett volna, hogy lába kél valaminek. Szóval egy szál fürdőruhában, mezítláb másztunk le a dzsungelen át a fürdőhöz. Egy vízesésen át kellett lecsúsznunk a "medencéhez", ez tulajdonképpen egy folyóba torkollik. a víz kb. 38 fokos, nagyon kellemes, és persze erősen kénhidrogén szagú, mint Harkányban.

Itt végre megváltam az arcfestésemtől. Az eredmény valóban csodás, selymes érzés :). Innentől kezdve másfél órán keresztül áztattuk magunkat a termálvízben. Megint egy tökéletes pillanat. Sötétben a dzsungel közepén, fejünk fölött milliónyi csillaggal, hallgattuk a vízesés zuhogását. Be is másztunk mögé, érdekes érzés volt, ott hirtelen elfogy a levegő. Most konkrétan eddig minden szabályt áthágtam, ami az elővigyázatosságot illeti. ("nem fürdünk édesvízben"), mondjuk ez folyó, és nem hinném, hogy minden parazita szereti ezt a kénhidrogén tartalmat. Szóval ettől nem kell félni. Az állóvizek veszélyesebbek.

A fürdő után úgy éreztem, mintha kicseréltek volna. Csak a szúnyogok nem kíméltek, ráadásul ezek alattomosan csípnek, úgy, hogy az ember nem érzi, csak azt látja, hogy kiserken egy apró csepp vér.

A fürdő után Fabian mindenkitől megkérdezte, hogy hol lakik. Természetesen mi nem tudtuk, mert olyan gyorsan történt a lepakolás, hogy a hely nevére nem emlékeztünk, mondtuk neki, hogy csak rakjon le valahol, és majd megtaláljuk.

Épp Jan-t, a német srácot raktuk ki, mikor hirtelen felkiáltottam, hogy "jéé, mi is itt lakunk!". A többiek jót röhögtek persze rajtunk :D, majd megbeszéltük, hogy egy óra múlva találkozunk a Kazán nevű helyen. Már a neve is jó!

Így is lett, Jan is csatlakozott hozzánk, akiről kiderült, hogy világ körüli úton van. Szegény, rossz neki most biztos, fárasztó lehet ennyi helyre eljutni:P. Azért ő nem olyan "hardcore", mint mi. Innen Panamába megy, majd át Kolumbiába, ahonnan Chilébe repül. Kiderült hogy ott tanult 2 évig.

Az este nagyon jól telt, végre megkóstolhattuk az igaz costa ricai sört is, már igazán fájt rá a fogunk. Éhünket pedig argentín sztékkel, churrasco-val és sült banánnal csillapítottuk. HMM...nem volt rossz:D!

Még most sem hittem el, hogy a világ ezen pontján vagyok. Még ücsörögtünk egy kicsit a kertben, beszívtuk a trópusi este illatát, figyeltük, ahogy a pálmalevelek táncolnak, de csak nagyon finoman az enyhe, nyugtató szélben.