Ciller on the way: A Rio Celeste vízesés és a Tenorio esőerdő felfedezése

Éjjel arra ébredtem, hogy valaki, vagy inkább valami szimatol a fejem fölött. A sátron átvilágító fény valami fura állat árnyait vetették a vászonra. Lehet, hogy egy orrmányos medve?

Soccoro megint terülj-terülj asztalkámmal várt minket. Olyan kedves velünk, pedig beszélgetni nem igazán tudunk. A lelkét kiteszi értünk. Ma egyébként reggelinél tudtuk meg a hírekből, hogy Japánban földrengés volt. Mivel nem sokat értettünk az egészből, így Elíast kértük meg, hogy mondja el, mi történt. Ő közölte velünk, hogy „ja, egyébként Costa Rica csendes-óceáni partszakaszára is cunami riadót rendeltek el”. Jó, hogy pont holnap megyünk oda. Kicsit megijedtem, de gondoltuk, még kérdezősködünk, hogy egyáltalán lehet-e most odamenni így.

Reggeli után ejtőztünk picit a függőágyban, majd szemügyre, illetve lencsevégre vettük a kerti papagájt. Itt tanyázik a kertben folyton, és érdekes hangokat hallat. Egyébként fantasztikus milyen sokszínű madárdal tölti be a tájat itt. Van egy olyan, amit „kisvakond” madárnak hívunk, mert pont olyan csodálkozó hangot hallat, mint Krtecek, a Kis vakond a Csehszlovák rajzfilmben: „júúúúú!”.Szinte már röhögő görcsöt kaptam, mikor felhangzott ez a csodálkozó fütty. Van egy másik, ami szintén érdekes hangokat ad ki. A fiúkat számtalanszor megtévesztettem, mert szinte tökéletesen tudtam utánozni ennek a füttyét, annyira, hogy válaszolt is folyton J!

A mai tervünk a Tenorio vulkán nemzeti parkjának felderítése. Ez a vulkán szintén aktív még, de már nagyon régóta nem volt kitörés. Az esőerdők teljesen benőtték, kráteréhez felmászni pedig lehetetlen, mivel nincs út vágva a dzsungelen át. Az esőerdő nagyon sűrű aljnövényzettel rendelkezik. Hihetetlen az az élettel teli illata, ahogy mozog, burjánzik, tör feljebb és feljebb minden növény, hogy napvilághoz jusson. Minden nedves, még így a szárazévszakban is. Kérdeztük Elíast milyen az esős évszak. Azt mondta, nagyon vizes. Ki hitte volna. Kérdeztük, mit szoktak csinálni olyankor. Leginkább aludni. El is hiszem, az utak ilyenkor szinte járhatatlanná válnak errefelé, minden sáros, csuszamlós, a folyókban pedig hömpölyög a víz. Ha az ember lassan, halkan járja az erdőt, rengeteg állattal találkozhat. Csak figyelni kell és az érzékeket kihegyezni. Sajnos ma csupa hangoskodó, nagyon nyugati turistákkal találkoztunk útközben. Nem győztünk lemaradni tőlük, mert csak zavartak a megfigyelésben. Az esőerdőben az ember szinte „betolakodónak” érzi magát, itt minden méter, centi valami élőlénynek lakhelyéül szolgál. Meg kell becsülni, hogy betekinthetünk ebbe a minden pontjában nyüzsgő élettérbe.

Ma meglátogattuk a Rio Celeste folyó egyik vízesését, ahol 30 méter magasról zubog lefelé a türkizkék víz. A zuhatag mellett apró, permet-cseppekként szóródik a víz, mikor pedig besüt a nap erre a helyre, vakítóan fényes szikrák szóródnak mindenfelé.

Egy, a folyóból kiemelkedő kövön ülve ebédeltünk. Élveztük, a vízesés zuhogását. Majd továbbálltunk. Napok óta próbálunk élő tarantulát találni, de eddig sikertelenek voltunk. ismerjük az élőhelyüket, tudjuk, milyen helyeket preferálnak, mégis sikerült jól elbújniuk. Helyette egy kígyót találtunk. Egy fotó erejéig előcsalogattuk.

Ma végre majmokkal is találkoztunk. Már messziről láttuk, hogy beljebb az erdőben erőteljes mozgásba kezd az egyik fa lombkoronája. Először csak madárra gyanakodtunk, aztán egyértelművé vált a mozgás forrása. Közeledtek. Egy egész bőgőmajom (Alouatta palliata) család . Az egyik a hátán cipelte kölykét. Rendkívüli élmény megfigyelni őket a saját élőhelyükön.

Már délután volt, mikor elértük a híres neves termálvízforrást. A folyó egyik felén egy kis medencényi hely kövekkel volt elválasztva a folyamtól. A folyó vize hűs, éppen kellemes, az elválasztott helyen azonban egy kis forrásból forró víz tör a felszínre. 70 fok körüli a hőmérséklete, így akkor igazán kellemes benne az ücsörgés, ha az ember összekeveri a hidegvízzel. Azért sikerült így is egy órát ellebegni benne. Itt a vulkanikus aktivitásoknak köszönhetően elég sok helyen lehet ilyen termálvizekre bukkanni. feledhetetlen érzés a kellemes melegben ejtőzni, közben hallgatni a folyóban zúduló víz hangját. Ráadásul közben egy igazi esőerdei zuhi is elkapott minket, óriási cseppekben hullott a fejünkre a hideg víz. Így most minden oldalról kaptunk rendesen!

Miután a végtagjainkon a bőr úgy nézett ki, mint a háromnapos hulláé, úgy döntöttünk továbbmegyünk. Eljutottunk ahhoz a ponthoz, ahol két folyó ömlik egybe, ahol a Rio Celeste türkizkékké válik. Tulajdonképpen a Tenorio vulkanikus aktivitása miatt kénes a víz, ami keveredik a másik folyóban magas koncentrációban lévő kalcium-karbonáttal, amitől a víz türkizkékké válik.

A nap már lemenőben volt, mire kiértünk az erdőből. Útközben még néhány kolibri sebes, zümmögő röptében gyönyörködtünk. Néztük, ahogy a kis nyelvükkel nyalogatják a virágokról az édes nedűt. Szerintem ezt is lehetne receptre írni. Egy ilyen kis törékeny, gyönyörű színekben pompázó, kedves madárka, biztosan mindenkiben jóérzéseket keltene.

Elíasszal hazafele úton találkoztunk utoljára. Épp robogott szembe velünk, motorjával. Tanulni ment, egy másik városba. Estefelé beborult néhol az ég, a szél is néha erősebben fújt, de még mindig kellemes volt a hőmérséklet. Ma is, mint tegnap, elidőztünk egy darabig a kertben, már sötétben. A kicsi "lámpások" megint kigyúltak, mintha ma izgatottabban táncoltak volna. Az egyik tehén néha belebőgött a csendbe. Félelmetes volt a visszhangja. Újra és újra ugyanazok a hangok, mint tegnap, elkezdték betölteni a tájat. Mindennek meg van itt a rendje. A nap minden nap ugyanakkor nyugszik, ugyanakkor kel. Minden madár, emlős, rovar vagy hüllő elfoglalja éjszakai szállását, menedékét, vagy éppen felkészül a vadászatra. Aki ma vadász, holnap már lehet, hogy áldozat.

Éjjel arra ébredtem, hogy kövér cseppek milliói zörögnek a sátrunkon. Igazi trópusi zápor. Néha elcsendesedett, majd újra rázendített, így ment ez napkeltéig. Mikor kidugtam az orrom a sátorból, nem hittem a szememnek: minden ködben úszott, párolgott az egész táj. Aztán néhány nagyobb rohammal érkezett még egy kis zuhany. Ekkor már a reggeli előtt ültünk. A kertből szedett ananász édes, zamatos húsába mártva fogunkat.

Még összepakoltuk a trópusi párában és esőben ázott sátrunkat, azt hiszem nem volt négyzetcentiméter rajtunk, ami szárazon maradt volna. Elbúcsúztunk vendéglátóinktól, ettől a kis, vézna, rekedt hangú Tica-tól, és a huncutszemű, mindig mosolygó férjétől.

Hív a többi táj és kaland!