Miután Gus már egy hete a Gelato nevű fagyizóról áradozott, ahol állítólag mindenféle ízű fagyit lehet enni, Heather úgy döntött nem várja meg, míg elcsöppen a nyála, elmegyünk és felderítjük, milyen újdonságokkal rukkolt elő a waterloo-i olasz fagyizó. Közben végig nem ment ki a fejemből Öregmedve, "Lajoska és a fagylalt" c. meséje, ahol a kiskampó mindenféle ízű fagyit kér, aminek az utolsó gombóca puncs, két mazsola szemmel. Mielőtt Lajoska megnyalná a fagyit, az előbb képen nyalja őt, mire a gyerek úgy berág, hogy eldobja a fagyit, ami azután tovább randalírozik, lenyalva mindenkinek a képét...amíg el nem olvad.
Olyan nagy áhítattal beszélt Gus erről a fagyilelő helyről, hogy szinte láttam lelki szemeimmel, ahogy olasz fickók olaszos hangoskodással dobálják a gombócokat, és a tömeg már az utcán kígyózik, bent pedig mindenhol a különlegesebbnél különlegesebb fagyi illata lebeg. Ehhez képest egy kihalt, csendes kis lyuk az egész, két szerencsétlen, kamaszarcú pultossal. A választék sem ér fel egyik pécsi jobb fagyizójéval sem. Igaz vannak különlegességek, pl. zöld tea, meg bors ízű fagyi. Bevallom, én nem tudtam másra sem gondolni, mint arra, amit Gus úgy beharangozott: keserű csokifagyi csilivel. Nos, az nem volt pont :(. Az ízek egyébként nem okoztak csalódást, tényleg nagyon finom volt, amit kóstoltam. Viszont fizetésnél majdnem mentőt kellett hívni hozzám. Összesen 6 gombócnyi adagot ettünk 3-an, potom 4500 HUF-ért. Ha ezt tudom, a műanyag tálkát is megeszem, hogy egy csepp se menjen kárba. Még jó, hogy nem tölcsérbe kértük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése