Ruben, a holland srác, kölcsönkapta hétvégére az autót a nagybácsijától. Kapva az alkalmon, kinéztünk pár helyet Hamilton környékén, ami tele van vízesésekkel. A parkolóban érdekes meglepetésben volt részünk. Fizetni kell, ha az ember a tájvédelmi terület határát átlépi. Borítékba kell beletenni a pénzt, amit egy fém dobozba kell bedobni, a borítékról letépett szelvényt pedig az autó ablaka mögé tenni. Kíváncsi vagyok otthon meddig működne ez a rendszer. A pénzgyűjtő már másnap a MÉH telepen kötne ki.
Volt viszont egy furcsa dolog. A pénzgyűjtő egy a földbe ásott oszlop, amin van egy bedobó nyílás. Viszont nincs olyan része, amit nyitni lehetne. Egyetlen dobozt kivéve, amit viszont egy csavarkulccsal is lehet. Jobban mondva csak azzal. 2 teóriánk volt. Vagy a föld alatt gyűlik a pénz, vagy pedig tényleg csavarkulccsal nyitják a fém dobozt, amit amúgy majd megevett a rozsda. Na, ez sem maradna sokáig érintetlenül otthon.
 |
| Jégcsapok a vízesésnél (Canterbury Falls) |
Szép volt az erdő. A nap élesen sütött be a fák közötti réseken. Néhol elővillant néhány zöld fenyő a barna tájban. Folydogált egy kis patak is, egyszer-egyszer utunkat keresztezve. Végül megtaláltuk a vízeséseket, sajnos nem az összeset. Elénekeltem az "Óbányaipatakvizecsendesenfolyik"ot is, csak a kanadai változatban. Láttam egy menekülő mókust. Nincsenek ezek hozzászokva az igazi indián nótákhoz.
 |
| Ontario-tó |
Hamiltont aranypatkónak is hívják. Esténként a fények patkó alakot formálnak fentről nézve, Észak-Amerika egyik legfényesebb pontját alkotva. A városon csak keresztül mentünk. Óriási ipari negyede van. Mondom ÓRIÁSI! Mint fél Budapest. Az Ontario-tavon keresztül vezet egy út, a város egyik autópálya rendszere. Egy teljes városrész épült rá. Sejtem milyen árban lehetnek ott a házak. Lemerészkedtünk a partra, arra, ami a nyílt tó felé néz. Kastélynyi házak, beborítva karácsonyi égőkkel, néhol egy egész rénszarvas farm pompázott kivilágítva, persze Rudolffal az élen. Vigyorgó hóemberek, Grinch, és a Mikulás. Természetesen egyik helyen sem lehetett a vízhez férkőzni. Végül egy épülőben lévő ház udvarán át jutottunk el, nem kis erőfeszítéssel a partra. Innen viszont majdnem vissza is fújt a szél az autóig. A tavon szürkés-fehér hullámok hömpölyögtek mérgesen...a naplemente utáni fények olyan hideggé varázsolták, hogy már a látvány elég lett volna ahhoz, hogy odafagyjak. A szél meg csak szemtelenül süvített a kabátom minden szélálló-hightech-sherpa-goretex rétegén keresztül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése